....

 

Vissza az előző oldalra

 

2006. szeptember 24.

1Mózes 12,1-6

Mennyei Állampolgárság

Kovács Zoltán

         

            1Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!  2Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.  3Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.  4Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. 5Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. 6Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig. Akkor még kánaániak voltak ezen a földön.

Kedves Gyülekezet!

 

                Ábrámról, vagy ismertebb nevén Ábrahámról mindenki hallott már a Washingtoni Gyülekezetben. A mi kedvünkért azonban, akik először vagyunk itt – mert vagyunk ilyenek néhányan, – mégsem haszontalan közösen is felidézni, mit is tudunk róla. Igen, ő az az Ábrahám, akinek Izsák a fia, és akinek Sára a felesége. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy ő az az Ábrahám, akinek az ÚR az Istene! Ábrahám a vallástörténészek számára egy igazi csemege, nagyon különleges alak, mert ő a monoteizmus, az egyistenhit első képviselője. Képzeljünk csak el egy jómódban élő, nyugdíjas korú embert, akinek meg van mindene, de egyszer csak felkerekedik, hátra hagyja az otthonát, hazáját, pogány vallását, és elindul egy ismeretlen új világ felé, mert hallja a hívást, és látja a láthatatlant. Nem véletlen, hogy Ábrahám három világvallásnak is az ősatyja: Zsidók, muzulmánok, és keresztyének egyaránt úgy tekintenek rá, mint a hit példaképe. Isten szólt, és ő engedelmeskedett.

                A mi számunkra ezért fontos Ábrahám története. Mert azt példázza, hogy amikor az ember komolyan veszi az Istent, akkor valami új kezdődik el. És most, egy új egyházi év kezdetén, új lelkipásztor és új gyülekezeti tagok megjelenésekor, látva azt, hogy Isten megtartotta életünket, megszólított, hogy eljöjjünk ide, és elkészítette az üzenetét – mi másra gondolhatnánk, mint hogy Isten újat akar kezdeni velünk és a Washingtoni Magyar Egyházzal. És ha Isten szól, akkor szavára menni kell. Hétvégén is, otthagyva a kényelmes otthont, nagy távolságból is vállalva az utat, és mozdulni kell, mert Isten üzenni akar valamit. Változtatni, jobbítani, tisztítani akar az életünkön! Ezért van istentisztelet, és ezért van egyház, ezért lehetünk most itt mindnyájan: Mert Isten szenvedélyesen keresi az embert!

                Itt is, most is, nem csak évezredekkel ezelőtt, Ábrahám idejében! A hitre való felszólítás, hívás, mindig, minden korban és kultúrában ki-hívást jelent! Kihívást, mert bizony nem könnyű az embernek otthagyni a megszokott életét és újat kezdeni… Kis iróniával azonban azt lehet mondani, hogy mi magyarok, akik az utóbbi néhányszáz évben a történelem viharai között jóformán minden háborút és csatát elvesztettünk, mi aztán tudjuk, mit jelent a régi romokon újat építeni. Mit jelent hátra hagyni egzisztenciát, családot, hazát, és szétszóratásban, új hazában otthonra lelni.

                Otthon. Ízlelgessük ezt a szót kicsit, mert erről szól Ábrahám története. Ábrahám, a nomád élet megtestesítője, az állandóan úton lévő, vándorló, ideiglenes sátorban lakó ember otthon volt az úton. Otthon volt mindenütt, mert annak az országnak, amelyet ő várt, nem voltak és ma sincsenek földi határai. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron szavait nagyon sokáig nem értettem. Aztán, amikor sokáig éltem külföldön, megértettem, hogy kell egy hely, ahová jó hazaérkezni…

                Nehogy azt gondoljuk, hogy elmúlt már a nomádok ideje. Csak azért, mert ma már nem egy vagy kettő, hanem száz meg kétszáz ló erejét fogjuk a kocsink elé, és egyetlen nap alatt nagyobb távolságot tehetünk meg gépeinkkel, mint Ábrahám egész élete során, nem biztos, hogy nem ugyanazok az alapvető emberi kérdések foglalkoztatnak, mint őseinket. Éppen ma, ebben az őrült módon felgyorsult úgynevezett modern civilizált világban, amikor új népvándorlásnak vagyunk tanúi, és az amerikai kultúra is arról szól, hogy lehetőleg minél többet úton kelljen lenni autóval és repülővel – ugyanilyen fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Hová is tartunk? Milyen cél felé igyekszünk? Vagy lehetséges, hogy csak magunk körül forgunk, egy mókuskerék az életünk, amelyből kitörni nem tudunk? Vagy abban bízunk, hogy egyszer, majd, valamikor, talán, esetleg gyermekeink vagy unokáink célba érkeznek…

                Kicsit úgy van ez, mint Spielberg Terminál című filmjében, amikor a két főszereplő, Catherina Zeta-Jones és Tom Hanks a repülőtér „várócsarnokában” arról elmélkedik, hogy a legtöbb ember egész életében csak vár valamire. És telnek a napok, hónapok, évtizedek – és nem jön a nagy Ő, nem jön a várva várt telefonhívás, vagy az áhított új szerződés, ami egy csapásra megváltoztatná az életet, nem jön a lottófőnyeremény, egyáltalán nem történik semmi – és úgy érezzük, hogy elvesztegettük az életünket. Mert kerestük a boldogulást, de nem találtuk meg a boldogságot!

                A jó hír az, hogy soha nem késő újat kezdeni! Ábrahám 75 éves volt, amikor meghallotta Isten hívó szavát, és rálépett a hit útjára. Akik sokat dolgoznak számítógéppel, tudják, hogy a legfontosabb alkatrész a számítógépen a RESET gomb. Ha elromlik valami, és használhatatlanná válik a gép, csak egy gombnyomás, és újra elindul a rendszer, kifogástalanul, működőképesen. Milyen jó, hogy az ember is így lett kitalálva. Ha összekuszálódnak a szálak, elborítanak a hullámok, vagy csak nem látunk már tisztán, mindig lehet tiszta lappal újat kezdeni!

                Ábrahám 75 évig csak horizontálisan tájékozódott, csak a földi dolgokkal törődött. De egyszer csak váratlanul bekopogtatott hozzá Isten, és hirtelen minden megváltozott. Ábrahám felnézett az égre! Milyen nagy dolog, amikor az eltévedt vándor felemeli a tekintetét, és a Naphoz vagy a csillagokhoz kezd el igazodni. Bizony, az ember akkor látja tisztán a helyzetét, akkor tud tájékozódni az életben, ha az odafelvalókkal is törődik, nem csak a földiekkel. Mert földre szegezett tekintettel lehet ugyan élni, csak nem érdemes.

                És most gondolatban ugorjunk néhány évszázadot, hogy lássuk miként teljesedett be Isten Ábrahámnak tett ígérete: „Nagy néppé teszlek és megáldalak … Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Ábrahám és Sára házasságából megszületett Izsák, aki nemzette Jákóbot, akinek tizenkét fia pedig Izrael népe tizenkét törzsének ősatyja. Annak az Izraelnek, amelynek körében megszületett Jézus Krisztus, a világ Megváltója. Ne feledjük, a kereszt kétezer év óta áll, és összeköti az

eget a földdel, mert benne a horizontális és a vertikális összeér: Hogy legyen egy hely ezen a világon, ahol lélekben meg lehet állni, tisztán lehet látni, hogy kicsoda az Isten, és kik vagyunk mi, és lehet örök otthonra lelni. És ez a történet egy bolondos öregember engedelmességével kezdődött. Kedves Testvérem, a te életeden ott van Isten áldása? Ez nem pénz, és nem státusz kérdése. Nem attól függ, hogy van-e doktori cím a nevünk előtt, vagy csináltunk-e "karriert." A legnagyobb méltóság ezen a világon Isten országának állampolgára lenni.

                Az élet viharaiban, amikor kicsúszik a talaj az ember lába alól, egyedül a hit ad békességet, felülmúlhatatlan védettséget, elrejtettséget és oltalmat. Éppen ezért a mennyei állampolgárság többet ér, mint egy Amerikai útlevél. Pedig bizony Amerika még mindig az ígéret földje a legtöbb ember számára. Nehéz elképzelni távolról, mások elmondása alapján, vagy a filmekből, hogy milyen is valójában. El kell indulni, útra kell kelni, hogy az ember saját szemeivel lássa. Vállalni kell a vízumigényléssel járó fáradságot, az úti törődést, és az időeltolódás kellemetlenségét.  Kétszer jöttem Amerikába, és mind a kétszer kicsit „viharosra” sikerült a megérkezés. Először, két évvel ezelőtt, olyan keményen tették le a gépet a kifutópályára, hogy az oxigénmaszkok a plafonról lehullottak, és az utasok pánikba estek. Most pedig, augusztusban azzal vádoltak meg, hogy meghoztam a Katrina hurrikánt! De mégsem bánom, hogy itt vagyok, sőt örülök neki!

Valahogy így van az Isten országa is. Sok veszélyen és nyomorúságon keresztül kell oda bejutni, de még senki meg nem bánta, aki útra kelt. Mert létezik az az ország, és az erői már itt munkálkodnak közöttünk és bennünk, ahogyan Jézus Krisztus mondja a Lukács evangélumában (17,21): „Isten országa közöttetek van!”

Mindannyiunk mögött hosszú út áll, ami idáig vezetett. De én hiszem, hogy előttünk is van még út, így együttesen, hogy ne csak a földi hazánk közös szálai kapcsoljanak össze bennünket, hanem ezeken az istentiszteleteken, a szeretetvendégségek alkalmával, és minden együttlétünkben örök, mennyei hazánk előízét is megérezhessük, feltöltekezhessünk az eljövendő világ erőivel, és céltudatos, boldog életet élhessünk.

                Isten Ábrahámhoz hasonlóan bennünket is megszólított ezen az istentiszteleten, és hív a hit és engedelmesség útjára. Induljunk hát el együtt, és adja Isten, hogy jó utunk legyen, és biztosan megérkezzünk!

         

                  Ámen

Vissza az előző oldalra

...