| .... |
Ünneplő Gyülekezet!Pünkösd van. Húsvét után ötven nappal a Szentlélek Isten eljött, hogy mi emberek ne legyünk árvák és elhagyottak, hanem közösségünk legyen az Atya Istennel és a mi Megváltónkkal, Jézus Krisztussal. Pünkösd az emberiség új közös családjának, az anyaszentegyháznak születésnapja. Tulajdonképpen nem is csoda, hogy a világ mostohán bánik ezzel az ünneppel: Hiszen a Szentlélek jelenléte azt bizonyítja, hogy Isten él és uralkodik, jóllehet láthatatlanul, de nagyon is valóságosan a teremtett mindenségen. Milyen furcsák vagyunk mi keresztyének. Normális ember nem szokott ünnepelni, mikor elveszíti azt, akit legjobban szeret. Az elválás, a búcsúzás mindig az élet legfájóbb tapasztalatai közé tartozik. Elég, ha szeretteink csak néhány napra vannak távol, nem találjuk a helyünket, üres a ház, az udvar, nincs kihez szólni. Igehirdetésre készülve próbáltam elképzelni a tanítványok helyzetét: Nagypéntek tragédiája után végső búcsút vesznek Jézustól; Húsvétkor alig hisznek a szemüknek, amikor találkoznak a halálból feltámadott Úrral, majd negyven nap múlva megint búcsúzniuk kell a Mestertől, immár véglegesen. Jézus örökre eltűnt a földi szemek elől, s a tanítványok itt maradtak az ég felé nézve, magukra hagyatva az Isten ígéreteibe vetett hittel egy ellenséges környezetben. Ilyen az egyház helyzete Krisztus mennybemenetele után. Az Isten az égben van, az ember a földön: mérhetetlen távolságra kerültünk egymástól. Látszólag tehát nem sok okunk van örömre. Hogy mégis ünnepelünk most, az azért lehetséges, mert hangozzék bár furcsán, de Jézus azért ment el, hogy örökre velünk lehessen. Immánuel – Velünk az Isten: Jézus Krisztus eljött a földre, élt és halt az emberért, érted és értem, és miután megbékéltette a világot az Atyával, visszament dicsőségébe, ahová ígérete szerint egykor magához vesz bennünket is. Emberi testben, alávetve tér és idő korlátainak, csak kevesen találkozhattak vele. Szentlelke által azonban közöttünk lehet mindig, minden helyen. „Semmi sem választhat el tőle már.” Ezt jelenti Pünkösd ünnepe. Nincs távol az Isten egyikünktől sem, sőt közelebb van hozzánk, mint gondolnánk: a szívünkben vesz lakást, ott veri fel sátorát. Erről beszél Krisztus János evangéliumában, mikor így szól: „kérni fogom az Atyát és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg … ti azonban ismeritek Őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” És ugyanezt mondja Isten már évszázadokkal Krisztus születése előtt Jeremiás próféta által: „ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával fogok kötni, ha eljön az ideje: … Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be … mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” Ha eljön az ideje – mondja a próféta, és hadd hirdessem a jó hírt: Íme eljött az idő, az Új Szövetség korszaka, a kegyelem ideje. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ez a világ nem csak a hatalmasok, a politikusok, üzletemberek számára rejt hatalmas lehetőségeket, hanem mindannyiunk előtt nyitva az út, hogy létezésünk legizgalmasabb felfedezését megtegyük: azaz megismerjük Istent. Kálvin János szerint minden bölcsességünk két részből áll: Isten és önmagunk ismeretéből! Ezért nekünk, egy „kálvinista” református gyülekezetnek szükséges időről időre feltenni a kérdést: vajon ismerjük-e igazán Istent, vagy csak sok mindent hallottunk és tanultunk már róla?! Mert kétféle ember van: és most nem a kívülállókról szólok, hanem a templomba járókról: 1) Vannak akik még mindig az Ószövetség alapján képzelik el Istent, úgy, mint aki szigorú, zsarnok, követelményeket támasztó, és az embert nehéz parancsolatokkal gyötrő Úr; 2) És vannak akiknek a hite nem second-hand, mert nem mások elmondásából, nem kőtáblákról, nem könyvekből, nem törvényekből, hanem saját tapasztalatukból ismerik az Istent, mégpedig úgy, mint bűnöket megbocsátani hajlandó, emberszerető Atyát. Új Szövetséget ugyanis éppen azért kötött velünk Isten, hogy ne féljünk tőle, hanem szeressük Őt. Azért küldte Egyszülött Fiát a világba, hogy a mi bűneinket elvegye. Ezért szükséges minden embernek megismerni Jézus Krisztus, az Új Szövetség közvetítőjét: Mert a régi szövetség embertől függött, meg lehetett szegni, hátat lehetett fordítani Istennek, össze lehetett törni a szövetséget, amint Mózes is összetörte haragjában az első kőtáblákat. Az Új Szövetség olyan szeretetkapcsolat, amit Isten nem kőbe vésett, hanem az ember szívébe ír. Ezt az ismeretet pedig, a lelkiismeretet nem lehet összetörni, nem lehet kigyilkolni. Hitvallásunk ezért mondja, hogy Krisztust megtagadni lehetetlen azoknak, akik bűnbocsánatot nyertek. Ma, amikor annyi ember mondja, hogy nem hisz Istenben, jó nekünk tudni, hogy Isten hisz bennünk. Ezért siet elénk és ajánlja fel szövetségét a keresztségben, mikor a legtöbben még semmit sem tudunk róla. Igen, Isten hisz bennünk, hogy nem pazaroljuk el életünket, hanem odaszenteljük neki. Mert amíg csak egyetlen ember is van ezen a világon, aki nem ismeri a bűnbocsánatot, addig nem csak ünnepünk és örömünk van hanem felelősségünk, feladatunk is. Házastársunk, gyermekeink, munkatársaink, barátaink, szomszédaink vannak ránk bízva, hogy életünkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal megismertessük velük hitelesen az Istent. Ma, amikor Magyarországon és Amerikában, és az egész világon sürgős lelki megújulásra lenne szükség, hogy az emberek újra értelmet találjanak az életüknek, arra gondolok, hogy hol vannak a keresztyének, akik példát mutatva elől járnak, mert saját életükből tudják, hogy mi a megújulás „receptje:” Az, hogy komolyan vegyük, újra komolyan vegyük az Istent! Véresen komolyan – amilyen komolyan Ő vett bennünket. Bűntől való szabadságunk ára az Isten Fiának vére. Vér nélkül nincs szövetség. Lehet-e ezt nem komolyan venni. Lehet-e ennek tudatában felelőtlenül élni? De távol legyen, hogy erről a szószékről én is csak elviselhetetlen terhet és felelősséget akarjak a gyülekezetre róni, mintha legalábbis nekünk kellene megváltani ezt a világot. A világ meg van váltva: és éppen erről szól az Új Szövetség, és csak erről kell szóljon a mi életünk. Jézus nem azért jött, hogy a parancsolatokat, a Mózes törvényét újra ránk terhelje, hanem azért jött, hogy azokat tükörként tartsa elénk: hadd lássuk meg, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk – és éppen ezért ne is próbáljuk megváltani se önmagunkat, se a világot… Mihelyettünk az Ő útja vezet a keresztre, Ő törik össze Isten haragjának súlya alatt. A tökéletes szenvedi a büntetés terhét. A mi dolgunk az, hogy rá mutassunk!Van tehát miért örülni, és van mit ünnepelni Krisztus mennybemenetele után is, mert ha Krisztus a mennyben van, akkor a mi javunkra van ott, és ha szövetségébe tartozunk, a győzteshez tartozunk, a mi utunk is a mennybe visz! Egy dolgot azonban sohasem szabad nekünk elfelejteni, bármennyire magától értetődőnek tűnik is: Mi még nem vagyunk a mennyben! Ezért ismeretünk töredékes és hitünk is rész szerint való. Milyen sokan szeretnének tökéletes gyülekezetet, pedig reménytelen a vállalkozás: tökéletlen emberekből nem lehet tökéletes gyülekezetet csinálni. Az Új Szövetség embere is bűnös ember, de kegyelembe fogadott bűnös – ezért nem fél Istentől, nem fél az ítélettől. Áldozócsütörtök óta az egyház hitben jár, nem látásban. Földi érzékszervekkel nem érzékeljük Istent, de hittel megragadhatjuk. Ezért Szentlélek nélkül nincs keresztyénség. Krisztus halála és feltámadása az alap, de csak a Lélek kitöltésével lesz teljes az Új Szövetség. Ha Isten Lelke nem pótolja ki erejével hiányosságainkat és nem adja szívünkbe a Krisztus váltságáért nyert üdvösség és örök élet bizonyosságát, akkor a vallás csak teher, csak külső kényszer és nem megújító, lelkesítő erőforrás. Pünkösd szent ünnepén töltsön el minket a tanítványok reménysége, akik a nehéz körülmények között is tudtak felfelé tekinteni, ahol Krisztus van, ahonnan mindig lehet erőt kérni! Ismerjük-e a gondviselő és kegyelmes Istent? Krisztus megmutatta nekünk Isten igazi arcát: Íme ilyen az Isten, nem ellenségünk, hanem Atyánk. Amikor annyi minden aggaszt a jövendő felől, tanuljuk meg ezt a gyermeki bizalmat, az életünk, a mindennapi kenyerünk, és a holnapunk Istenre való odabízását. Jézus mondja: aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be oda.” Ma, május utolsó vasárnapján gyermeknap van Magyarországon. Fedezzük fel a gyermek szabadságát keresztyén hitünkben, hogy önként és szívesen éljünk az Úr dicsőségére aki értünk is meghalt és feltámadt! A XX. század talán legnagyobb teológusa, Barth Károly írta valahol: „Uraim, csak játsszák el játékaikat. Igen, Uraim, mert szabad játszanunk, és nekünk, gyermekeknek engedélyünk van az Atyától, hogy ki-ki eljátssza a maga játékait: egy kicsit több szekularizmussal, egy kicsit több pietizmussal. Mit számít ez, ha játékainkat szabadságban játsszuk el, amely szabadság a bűnök bocsánatában van biztosítva és megalapozva.” Azokban a nehéz pillanatokban, amikor üresnek érezzük az életünk – kérjük Istent, adja nekünk Szent Lelkét, hogy újjá szülessünk, gyermekké lehessünk, vagy itasson át újra, ha kiszáradt és megfásult az egykor lobogó tűzzel égő hitünk. Milyen jó, hogy nem kell az Olajfák-hegyéhez zarándokolni, hogy találkozhassunk az Úrral, a menny és a föld között közvetlen összeköttetés van a Szentlélek által. Sokat hallani manapság a pünkösdi mozgalomról, pünkösdista gyülekezetekről, ahol azt hangsúlyozzák, hogy csak a szubjektív vallásos tapasztalat a fontos, az lélek Istennel való kapcsolata, és ezért lenézik az intézményes egyházat. Igaz ugyan, hogy komolyan kell venni a figyelmeztetésüket, és tudomásul venni, hogy egy formális, „szülőktől örökölt” keresztyénség nem igazi, élő hit (az ún. történelmi egyházak számára nagy kihívás ez), másrészt azonban mi kitartunk amellett, hogy bár a gyülekezet és az egyház nem tökéletes, de Isten Lelke gyűjti egybe, ezért dicsőséges és nem szabad lebecsülni. Mert a hit végső soron nem privát-kérdés, hanem közösségi ügy. A Pünkösd csodája, hogy idegenekből testvérek lesznek, mert a Lélek egységet teremt (uniformizálás nélkül). Mi, magyar református keresztyének tudjuk, hogy nem a Szovjetunió és nem is az Európai Unió, hanem egyedül az unio cum Christo, a Krisztussal való közösség a megtartatásunk egyetlen esélye. Istennek Szentlelke töltse be szívünket, világosítsa meg értelmünket, és vezessen el minket a kegyelmes Isten ismeretére, a Jézus Krisztussal való áldott közösségre! Ámen |
Vissza
az előző oldalra