| .... |
Kedves Gyülekezet!
Böjt első vasárnapja van. A Feltámadás ünnepe előtti negyven nap Istentől rendelt lehetőség az elcsendesedésre. A farsangi mulatozások és a zajos karneválok ilyenkor véget érnek és a magukat Krisztushoz tartozónak valló emberek felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül igyekeznek fokozottan is Isten dolgaira koncentrálni. A böjti elcsendesedés célja tehát egyáltalán nem néma üresség, nem passzív visszavonulás, hanem nagyon is tudatos és aktív kutatása Isten életünkre vonatkozó akaratának. Ilyenkor jobban megválogatjuk, hogy mire fordítjuk a figyelmünket, megpróbáljuk minél inkább kikapcsolni a külső világ zaját, és meghallani olyan hangokat, amelyek csak a lélek belső csendjében hallhatók. A böjt lényege, hogy az ember magát megüresíti, félretesz mindent, ami a hétköznapokban foglalkoztatja, hogy végre szembenézzen létének igazi nagy kérdéseivel. Fontos erről szólni, mert a világ gyakran egészen másképpen értelmezi a böjt fogalmát. Vannak sportolók, akik komolyan böjtölnek, hogy versenysúlyukat és egészségüket megtartsák, vannak férfiak és nők, akik vért izzadva böjtölnek, hogy vonzóbbnak találja őket a másik nem. De vannak egész emberi közösségek, amelyek azért törekszenek egyszerű, puritán életet élni, hogy annál nagyobb tőkét és gazdagságot halmozzanak fel, sőt még globális méreteket is ölthet a böjt, amikor a környezetrombolás megállítása vagy a javak igazságosabb elosztása érdekében korlátozzák a fogyasztást a magukat fejlettebbnek tartó országok állampolgárai. Mert mégiscsak elgondolkodtató valahol, hogy míg a világnak ezen kis szegletében a túltápláltság jelenti az egyik legsúlyosabb egészségi kockázatot, addig Földünknek jóval nagyobb részén alultápláltság miatt szenvednek milliók. És valóban, az ilyen böjtölésnek is megvan a maga haszna. Komolyan kell venni azokat a tudósokat és teológusokat, akik hosszú ideje már kongatják a vészharangot, hogy a nyugati civilizáció önmaga elpusztítását készíti elő – ezért legfőbb ideje elkezdeni bárkát építeni, hogy megmentsük a teremtett világot, a jövőt, a holnapot az utánunk jövő nemzedékek számára. Nagy szüksége van tehát ennek a világnak a böjtre, de nekünk, keresztyéneknek a felelősségünk, hogy ne engedjük teljesen elvilágiasítani, szekularizálni a böjt jelentését. Legalább mi ne éljünk vissza vele azért, hogy hírnevet szerezzünk, vagyont gyűjtsünk, vagy szépségünket és egészségünket őrizzük. Mert van ilyen aszkézis, önsanyargatás is, ami csak erre a világra tekint, de nem az üdvösségre. És ne gondoljuk azt se, hogy bizonyos napokon bizonyos ételektől való tartózkodással kiérdemelhetjük Isten jóindulatát és áldást az életünkre. Nem Neki van szüksége a mi böjtölésünkre, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy a rárakódott sallangoktól és az utunk során hozzátapadt szennytől időről időre megtisztítsuk életünket és őszintén, leplezetlenül álljunk színe előtt. Aki járt már ilyen pusztában, ahol az Istennel egyedül lehet lenni minden álarcot félretéve, az tudja, hogy a sivatag oázist rejt – az Istennel való találkozás kiapadhatatlan éltető forrássá változhat. Ezért mi, mielőtt hozzáfognánk a világ bajainak gyógyításához, előbb magunkba nézünk, tudván azt, hogy a világot jó irányban változtatni csak megváltozott életű emberek tudják. A keresztyén böjt végső soron Húsvétra tekint, Krisztus Feltámadására, arra az eseményre amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta a világ sorsát és megnyitotta a halálból az életbe kivezető utat. A helyesen megértett böjtben a szenvedő és Feltámadott Jézus Krisztussal találkozott emberek lehetnek tehát azok, akiken keresztül majd Isten az önpusztítás és halál kultúrájába életet lehelhet. A böjt ideje tehát semmi esetre sem halotti, néma, síri csend, hanem teremtő elcsendesedés, ami elől nem menekülni kell, hanem inkább keresni… És milyen nehéz csendet találni ma. Mert az ördög egyetlen pillanatra sem alszik, és minden eszközével igyekszik elrabolni a csendet. Rádió, televízió, iPod kell szóljon a kocsiban, a bevásárlóközpontban, a repülőtér várócsarnokában, de még a hálószobában is – éjjel nappal akusztikai környezetszennyezésnek vagyunk kitéve. Könnyebb elutazni az arizonai sivatagba, mint megtalálni azt a belső szobát, az elcsendesedés helyét, ahová nem hatol be a külvilág zaja. Nem véletlen, hogy az ember mindig feltöltődve és lélekben megerősödve tér haza a „csendesnapokról” és „csendeshetekről,” amelyek azért vannak, hogy a megszokott világunkból kiszakítsanak és új nézőpontból láttassák az életünket. Akik vettek már részt közülünk ilyenen, tudják, hogy egyáltalán nem is olyan csendesek ezek az alkalmak, pusztán csak más hangokra irányítják a figyelmet. Nem pszichiátriára kell tehát utalni azokat, akik még nem süketültek meg teljesen és hallanak másfajta hangokat is a világ zaján kívül, akik hallják az Isten Szavát! Jézus Krisztus útja is a pusztába vezetett, mielőtt megkezdte volna földi munkáját. Tanuljuk meg az Isten Fiától, hogy aki aktivizálni akarja magát az életben, annak előbb stabilizálódnia kell. Egyenesbe jönni magával és Istennel, mert e nélkül csak felfordulást csinál: átkot és nem áldást fog végezni. A kísértés és elgyengülés órájában nem elég sejteni, hanem nagyon pontosan kell tudni kik vagyunk és kihez tartozunk, különben bukásra vagyunk ítélve. Mert a kísértő sem marad néma, éppen amikor a legelesettebb és legkiszolgáltatottabb az életünk. Negyven napos böjtölés után, amikor Jézus nagyon megéhezett, megjelent az ördög az első trükkjével: Változtasd a köveket kenyérré! „Ha” Isten Fia vagy, segíts magadon, Isten sem akarhatja, hogy szenvedjen Egyszülöttje. A sátán jó teológus, el tudja hinteni a kételkedés magvát könnyedén: Csakugyan megengedi az Isten a szenvedést? Hát nem mind sikeres, megelégedett, és gazdag, aki hozzá tartozik?! Éhes vagy – hát egyél, szerezd meg amire annyira vágysz! És milyen jó nekünk megtanulni a krisztusi stratégiát a kísértés ellen: odafigyelni az Isten hangjára. Mert Isten szava, amivel Jézus védekezik, az egyetlen hatékony eszköz a kísértés legyőzésére: „Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember” - és nincs ellenkezés, a kísértő meg kell hátráljon ott, ahol Isten Igéjét ismerik és helyesen alkalmazzák. Aztán módszert változtat az ellenség és ezúttal nem kétséget támaszt, hanem alkut ígér: hatalmat kínál a világ felett, „ha” Jézus előtte borul le. Valóban, a megalkuvás az egyik legnagyobb próba: meghódíthatja a világot, aki eladja a lelkét az ördögnek. De a végén kárt vall, mert a sátán sokat ígér ugyan, de csak keveset ad, és a végén azt is elveszi. Jézus tudja, hogy kié az ország, a hatalom, és minden dicsőség, ezért nem alkudozik: „Egyedül az Urat, a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” És jön az utolsó, a végső próba, a kompromisszum. Legyen Istened, de privatizáld, és használd a magad javára, hogy megvédjen a bajban. Hívd ki a sorsot magad ellen, Istennek úgyis az a dolga, hogy vigyázzon rád, ellenségeidet pedig pusztítsa. Jézus megint nem száll vitába, Isten Szavába kapaszkodik „Ne kísértsd az Urat” – és amint olvassuk, eltávozott a sátán tőle hosszú időre. Látjuk tehát, hogy az igazi böjt életveszélyes vállalkozás, mert a csendben tisztán hallatszanak azok a hangok, amelyeket máskor igyekszünk elnyomni és elhallgattatni. Ha azonban Isten Igéjét tesszük meg elcsendesedésünk középpontjává, akkor abból kísértéseink ellen erő, életünk pusztáiban pedig új élet fakad. Bárcsak egyre jobban ismernénk az Isten Szavát, és hűségesen ragaszkodnánk hozzá, megalkuvás és kompromisszumok nélkül. Bárcsak megértenénk, hogy nem nekünk kell megküzdeni az ellenséggel, hanem Isten kezünkbe adta a maga fegyverét, hogy azzal álljunk ellent a támadásnak. Van egy súlyos betegség az egyházban is, amit hipochondriának hívnak. Sok olyan névleges keresztyén van, akinek esze ágában sincs meghajlani az Ige tekintélye előtt, és kiállni amellett, ami „meg van írva.” Imádkozzák ugyan, hogy „legyen meg a Te akaratod,” de egyáltalán nem is ismerik és kutatják Isten rájuk vonatkozó terveit. A böjt nélküli keresztyénség nem egészséges életforma, inkább csak gyalázatot hoz Isten nevére. Amikor az egyház is elkezd okoskodni és nem kíváncsi Urának akaratára, ott először a Szentírás tekintélyéről vitatkoznak, aztán már a homoszexuálisok jogairól, és így tovább, míg a romlás megállíthatatlan lesz. Ha nem fókuszáljuk az életünket Istenre, akkor kicsúszik a kezeink közül és csak elvesztegetjük. Gondoljunk a fényre, amelynek semmi ereje nincs, ha szétszóródik, de koncentrálva – pl. egy lézersugárnak – olyan energiája van, hogy a páncéllemezt is elvágja. Vajon a mi életünk ilyen fókuszált élet, amivel Isten el tudja végezni munkáját? Legyen ez a böjti időszak az összpontosítás ideje, hogy Húsvétkor majd mindnyájan elmondhassuk, megerősödtünk hitünkben. Keressük a csendességet, lehetőleg naponként, amikor egyedül lehetünk Istennel, törekedjünk külső zajoktól mentessé tenni életünket. Milyen ravasz az ördög: még a templom padjába is beleül, és ott motoszkál az agysejtjeinkben, zúg és zakatol az agyunkban, és állandóan sürget, hogy mennyi mindent kell elintézni, mennyi helyre kell rohanni, hogy meglegyen a kenyerünk. Ám mi tudjuk, hogy nem csak kenyérrel él az ember. A lélek is éhes, sőt éhen hal, ha nem tápláljuk. A böjt annak az ideje, amikor végre a lelkünk is jól lakhat. Induljunk hát el Húsvét felé, tisztítsuk és üresítsük meg magunkat, hogy Isten tölthessen be – nem a világ javaival - hanem eljövendő országának erejével. „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Ámen |
... |
Vissza
az előző oldalra