| .... |
Kedves Gyülekezet!
Minden igehirdetésnek egyetlen célja van, mégpedig az, hogy emberi életek változzanak meg. Simon Péter története kiválóan szemlélteti, hogy az Istennel való találkozás milyen drámai megújulást jelent – valóságos újjászületést hoz. Olyannyira, hogy az új életet nem is lehet a régi, Isten nélküli lét kategóriáival kifejezni, ezért Simon új nevet kap Jézustól: ő lesz Péter (görögül kőszikla), a keresztyén egyház oszlop-apostola. Ez az egyszerű halászember, akivel most az ókori Kelet egyik eldugott szegletében, a Galileai-tónál találkozunk, a történelem egyik legismertebb alakja lett, akinek pünkösdkor egyetlen prédikációjára 3000 ember tért meg, akiről később a Birodalom fővárosában, Rómában teret és bazilikát neveztek el, és aki a római egyház hagyománya szerint nem csak szent, hanem egyenesen a legelső pápa. És mindez úgy kezdődött, hogy azon a szerencsétlenül indult napon, egész éjszakai hiábavaló munka után, beengedte a hajójába Jézust… Nagyon örülök annak, hogy a Bibliában négy evangélium van. Ha csak János evangéliuma lenne a kezünkben, ezt a történetet egyáltalán nem ismernénk. Márk és Máté evangélisták pedig nagyon szűkszavúan csak annyit mondanak, hogy Jézus hívására Simon és testvére, András, hálóikat hátrahagyva azonnal követni kezdték őt. Lukács az, aki a maga evangéliumában alaposan utánajárt a részleteknek, és igyekezett az események hátterét is elénk tárni. Így áll most előttünk a csodálatos halfogás története, amely feltárja a titkot, hogy miként ismerte fel az első tanítvány Jézusban az Istent. Tekintettel arra, hogy a keresztyénség egyik legősibb szimbóluma a hal, és ráadásul Jézus első tanítványai is halászok voltak, jogos elvárás lenne egy lelkésszel szemben, hogy tudjon horgászni. Én sajnos ezzel a képességgel nem dicsekedhetem, mert csak annyit tudok a halászatról, hogy csendre van szükség hozzá. Ezért ha tavak környékén kerékpározok, igyekszem elkerülni a zsinóros botok mellett békésen üldögélő embereket. Ezek a magányosságot kedvelő profi horgászok biztosan nem örülnének a társaságomnak, hát még ha elkezdenék tippeket adni a jó fogáshoz. Azért mondom ezt, mert nem tudok nem arra gondolni, ami Simon fejében járhatott, amikor Jézus beleszólt a szakmájába: Lehet, hogy ez az ember szépeket tud mondani – illedelmesen végig is hallgattam –, de a mestersége ács. Mintha magunkat látnám, amikor felvilágosult eszünkkel elválasztjuk egymástól a szentet és a profánt, mintha hinni csak a templomban kéne, egyszer egy héten, a hétköznapokra pedig elég a magunk tapasztalata és tudása... Nem tudjuk, hogy Jézus miről beszélt akkor a sokaságnak, de az biztos, hogy Simon megérezte, nem hétköznapi emberrel akadt dolga. Nem csak egy újabb ügynökkel, aki személyesen, és telefonon, és Interneten zaklat az ajánlataival, mert mindenáron bele akar avatkozni az életünkbe, és azt ígéri, hogy ha megfogadjuk a tanácsát, akkor sikeres lesz az életünk, a házasságunk, vagy egy csapásra megtanulunk gyermeket nevelni. Nem – Simon érzi azt, hogy ez a szó más mint az összes többi emberi hang, mert Jézus szavára a lélek legmélyén mozdul meg valami, az ő hívására hirtelen rádöbben az ember, hogy hivatása van, hogy hivatott, mégpedig többre hivatott – mélyebbre hivatott. Aki szereti a sportokat, az tudja, hogy minden sportoló életében a legnagyobb elismerés az olimpiai érem. És az ötkarikás játékokon a győzelemhez vezető út három célkitűzésben foglaltatik össze, ami az olimpiai játékok jelmondata: Citius, Altius, Fortius – Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben! Az élet játékához Jézus Krisztus adta ki a jelszót: MÉLYEBBRE! Testvérek, ez az a jó hír, amit prédikálunk, hogy Jézussal győztes lehet az életünk, mert azt akarja, hogy ne belefáradjunk a hiábavaló küzdésbe, a zavarosban való halászásba, hanem „fogjunk is” valamit, ami örökre a mienk lehet… Simon tudta, mert megtanulta és meg is tapasztalta már, hogy nappal nem harapnak a halak. Jézus szavára mégis a mélyre evez, és kiveti hálóját. Igen, Isten ezt az utat választotta, hogy nem kényszeríti akaratát senkire, de ha hajlandók vagyunk a büszkeséget félretenni, és engedelmeskedni parancsának, akkor ő is hajlandó megmutatni hatalmát. Gyakran kér olyat, aminek semmi értelme a mi szemünkben. Mi pedig nem szeretünk kilógni a sorból: Miért keressem én a veszélyes, mély vizeket, amikor ma mindenki megelégszik a sekélyes, felszínes, látszólagos (virtuális) valósággal és relatív igazsággal. Miért? Azért, mert az élet nem csak hobby, hogy a parton üldögélve töltsük el, ahol biztonságban tudjuk magunkat, és elkerülhetjük az igazi kihívásokat, lelkileg pedig csecsemők maradhatunk egész életünkben. Jézus ezt a célt tűzi elénk erre a 2007-es évre: Mélyebbe! Vedd a fáradságot, és evezz mélyebbre az idén nem a hazugság, hanem az igazság keresésében, hivatásodban, emberi kapcsolataidban, házasságodban, önmagad és az Isten megismerésében. Bátrakhoz és hősökhöz méltó kihívás. Vállalod? Felkészültél rá? Hogy a dolgok mélyére nézz, szembe a zavaros, sötét múlt árnyaival, hogy a bűnt ez életedben bűnnek nevezd? A mérce nagyon magasan van, vagyis nagyon mélyen! Nem kényelmes csónakázás – vadvízi evezés vár, küzdelem a viharokkal és a habokkal – de tudd meg, hogy az emberi egzisztenciát nem az veszélyezteti, ha gyülekeznek a felhők és jönnek a viharok – hanem ha Jézus nincs ott a hajóban. Simon Péter fáradságának is megvan a jutalma. Bőséges a zsákmány. Mi reformátusok valljuk azt, hogy az Isten szavának való engedelmesség nem marad látszat nélkül. Ha Isten országának építése válik az elsőszámú prioritássá életünkben, akkor ő nem fog megfeledkezni a földi szükségleteinkről. Egyik kedves énekünk így fejezi ki: „Mindent mit adtál, Krisztus visszaad.” Simon új élete azzal kezdődött, hogy egy kis időre, talán fél órára kölcsönadta a munkaeszközét, a hajóját, hogy Jézus szószéknek használhassa mások megszólítására. Biztos vagyok benne, hogy a mi hétköznap használt számítógépeink, autóink, vagy egyszerű beszélgetéseink is lehetnek mások javára és Isten dicsőségére. Legyünk kreatívak, és keressük a módját, hogy hogyan tehetjük mindazt a tehetséget, és javakat, amelyekkel Isten megajándékozott, mások számára is áldássá. Mondom ezt azért, mert a példaként előttünk álló Simon tudja azt, hogy valójában nem is a siker a lényeg, hanem az élet minősége jelenti a különbséget. És Simon szeretne értelmes, minőségi életet élni. Ezért nem is ragad le a sikernél, nem fuvalkodik fel, amikor megcsinálja élete nagy fogását, hanem vállalja az új küldetést és „emberhalász” lesz, hogy másokkal is megismertesse ezt a Jézust, aki nem csak szép szavak tudója, és nem csak az ácsmesterséghez ért, hanem a jelek szerint a halászokon, és asztalosokon, és tanárokon, és ügyvédeken, és informatikusokon, és orvosokon is tud és akar segíteni. Simon tehát felismerte Jézusban az Istent, és leborult nagysága előtt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Érdemes megtanulni ezt a leborulni-tudást az első tanítványtól, mert rendkívüli élethelyzetekben, hirtelen jött nagy bánatban és nagy örömben, azóta is a leborulás a kiborulás leghatásosabb ellenszere. És ha már bűnvallásnál tartunk, nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy éppen ma van a világszerte ünnepelt ökumenikus imahét záró vasárnapja. Az egyház egyik legfontosabb jelképe a hajó. Nem tudjuk, hogy Lukács evangélista vajon így gondolta-e, de a két hajó, amelyet a történetben említ, gyönyörű képe lehetett annak, ahogyan az akkori két egyház, a zsidókeresztyén és a pogánykeresztyén egyház közösen fáradozott a világ evangelizálásán. Bizony voltak olyan idők is, amikor nem volt ennyire „sportszerű” együttélés. Egymás hálójából halásztunk, és egyszer-egyszer tényleg majdnem elsüllyedtünk – na nem a halak miatt, hanem azért, mert egymásnak mentünk, vagy zátonyra futottunk. Hiszen egy halászhajó számára nem a halak jelentik a veszélyt, hanem a rossz navigálás, a kapitány utasításának figyelmen kívül hagyása. Kedves Testvérem, lehet hogy éppen most volt szükséged arra, hogy halld ezt az üzenetet, de lehet, hogy most éppen úgy érzed sínen van az életed és kézben tartod a szálakat. Így vagy úgy, de mindig tudd, hogy az eredménytelen, és kudarcos, semmit-nem-fogásos éjszakák és nappalok után még egyszer, a Jézus szavára érdemes újra nekivágni az élet tengerének, és felfedezni a különbséget, milyen az, ha ő is ott van velünk. Ha pedig roskadásig tele van a szekerünk, akkor se feledjük, kinek köszönhetjük. Református hitünk hősei egytől-egyig a meg nem alkuvó igazságkeresés megtestesítői voltak. Jó lenne, ha minket, kései utódaik sem a sekélyes, zavaros hitünkről, és felszínes életünkről volnánk ismertek. Gondold meg hát, hogy miként tudnál az idén többet fordítani idődből Isten megismerésére és javaidból dicsőségére, de ne feledd, hogy nem a vagyonodat akarja, hanem – téged. Ott akar lenni a hajódban 2007-ben, az egész úton, és majd a túlsó parton. Halld meg hívását, és evezz a mélyre! Ámen |
... |
Vissza
az előző oldalra