| .... |
Életünk hajója és Jézus álma Szeretett Testvéreim! Ez a történet talán a legjobban példázza Jézus hatalmát, aki megbír a zúgó szelekkel, a tomboló viharokkal, a hajót dobáló hullámokkal. Talán az egyik legszebb példája ez a történet a tanítványok próbatételének és Jézus hatalmának, amely messze túlmutat a természet erőin. Valamint nagyon szépen példázza azt a bizalmat is, amellyel hozzáfordultak a tanítványok. Ez a történet mindemellett a tanítványok szánalmas, emberi viselkedését adja elénk. Amelyben sajnos, igen hamar magára ismer az ember. Hiszen a tanítványi veselkedés azóta is mérvadó az emberekre. Néha szeretnénk olyanok lenni, mint a tanítványok, néha viszont azzal szembesülünk, hogy olyanok vagyunk abban, amiben nem kellene. Hiszen egészen döbbenetes, és sokatmondó a tanítványok viselkedése. Figyeljük csak meg, hogy hogyan is viselkednek a tanítványok az egész történetben! Meglátják, hogy ott megy Jézus, és követik, beülnek mellé a hajóba. Itt van az első mozzanat, amire érdemes figyelni. A tanítványi élet mindig új szituációt, új helyzetet tartalmaz. Észreveszik Jézust és követik. A Jézus hajójában utaznak. Beülnek mellé, mert látják, hogy ott megy Jézus és vele utaznak. Ez nagyon szép dolog és tett tőlük, amit olyan jó lenne, ha mi is meg tudnánk tenni. Jézussal utazni egy hajóban. Életünket úgy élni, hogy Jézust meglátva az Ő hajójába szállunk be, mert szeretnénk ha életünk ott zajlana, ahol Jézus van. Arra mennénk, amelyre Jézus visz minket. Azután pedig az történik, ami előfordul gyakran az emberrel. Utazunk, zajlik életünk utazása. Van hajónk, hiszen beültünk abba, amelybe Jézus beült. Utazunk. Megyünk az élettel. Kinek szebb vidékeken zajlik az utazása, kinek nem. Kinek hűvösebb tájakon kell átutaznia, kinek pedig melegebbeken. Kinek napsütésben kell utazni végig az életet, kinek pedig zuhogó esőben. Kinek örömök között kell utaznia, kinek pedig fájdalmas szívvel, nehézségekkel küzdve. De megegyezik mindannyiunk utazása abban, hogy utazunk. Megyünk az élet hajójában. Megyünk a Jézus hajójában, ami biztonságot jelent, de valójában nem történik semmi. Jézus alszik. A tanítványok hagyják Jézust elaludni. Nincsenek mellette, nem kérdezik, nem kérik, hogy tanítsa őket. Nem figyelnek a tanítványok Jézusra. Gyakran az ember is ilyen. Halad előre az életünk. Ott vagyunk az Isten kötelékében, ott vagyunk a Krisztus gyülekezetében, de eközben Jézus alszik. Az ember gyakran megnyugszik, mert valóban egy hajóban utazunk a Mesterrel. Valóban részt veszünk a szolgálatban, mert tényleg jó úton, jó társakkal indultunk. De vajon az észreveszi-e, hogy eközben Jézus alszik. Nem veszi észre az ember, hogy az életben haladunk. Utazunk mi is. Felültünk a Jézus hajójára, s ezzel azt gondoljuk, hogy ez biztos célba érést eredményez, s Jézus pedig had aludjon nyugodtan, mert nekünk egyelőre nem kell olyan szoros kapcsolat. Valóban könnyen el tudja ringatni magát az ember, ha Jézus hajóján utazik. De meg kell tanulnunk, hogy ez nem jelent biztos célba érést. Jézus alszik, s azt hiszik a tanítványok, hogy így van jól, így van rendjén. Mert az ember képes arra, hogy megcsalja magát, hogy önmaga képes irányítani az élete hajóját. Vagy talán fel sem tűnik, hogy alszik. Mert annyira nem kérdezik és nem keresik Őt, hogy nem tűnik fel, ha szép csendesen arrébb áll a társaságból. De jött a vihar, jött a szél, jöttek a hullámok. S akkor már észreveszik, hogy nincs Jézus sehol. Akkor már észreveszik, hogy alszik. Mikor hirtelen megnőtt a tanácstalanság, akkor már kell Jézus. Mert mikor jön a vihar, mikor jön a baj, mikor jön a fájdalom, mikor jön a gyász, mikor jön az erőtlenség, mikor jön a betegség, mikor jön a félelem akkor már észreveszi az ember, hogy ő nem tud tovább utazni. A békés, a csendes vízen tudta terelgetni a hajót. Ott tudta az életét szépen irányítani, de amikor jön a veszedelem, akkor már nem lehetett. Amíg nem volt nagy veszély, addig az ember tudja irányítani, de inkább csak terelgetni a hajót. De mikor jön a vihar, akkor vajon érdemes-e szembe szállni vele. Sokan vannak, akik egyedül szembeszállnak a viharral. Akik azt gondolják, hogy egyedül is képesek elhordozni ezt a veszélyt. De ők hamar beleőrülnek, hamar elfogy az erejük. De a tanítványok nem próbáltak meg vele szembeszállni. Tudták, bármit is tesznek, egyedül nem lehetséges. Ez a döntő pillanat az ember életében. Amikor meglátja: egyedül nem lehetséges. Egyedül nem sikerülhet. Egyedül nem tudom megoldani, egyedül nem tudom elhordozni. S akkor az ember szalad Jézushoz. Akkor az embernek feltűnik, hogy Jézus alszik. Akkor az embernek már szüksége van Jézusra. Azt hiszem, valami ilyesmi történt 1956-ban Magyarországon is. Amikor emberek felismerték önmagukat. Amikor felismerték, hogy a zsarnokság nem tudja kormányozni az ország hajóját, mert az emberek meglátták a maguk nyomorúságos helyzetét. Mintha csak egy nép egy mély álomból felébredt volna. Mély volt az álom, amely elhitette velük, hogy minden rendben van. De megrázó volt az ébredés, mikor dőlt a szobor és hullott a csillag Budapest utcáin, hiszen az emberek rájöttek, hogy az élet nem ebben az álomban volt. S felismerték, ez tovább már nem működhet. Mikor az ember felismeri, hogy önmaga nem tud túllépni a nehézségeken, akkor jön Isten kegyelme. S milyen kegyelem az Isten részéről az, hogy ebben a pillanatban az ember tudja, hogy hol fekszik Jézus. Ebben a nehéz és kritikus pillanatban az ember megtalálja Jézust. Nem kell keresgetni, mert Ő még álmában sem bújik el, csupán ki kell nyitnia az embernek a szemét. Lehet, hogy ott van melletted is, lehet, hogy ott van otthonodban is, csak eddig aludt. De Ő még akkor sem rejtőzködik el, amikor az ember nem hívja segítségül. Ő még akkor is elérhető. Mert Jézus nem egy eldugott helyen alszik. Nem szállt ki egy szigeten, hanem ott volt a hajón végig. Ott volt végig, az ember útján, csak eddig az ember nem kereste, nem ébresztette fel. S hogy Jézus milyen kegyelmes és milyen türelmes az ember iránt. Mert amikor felébresztik a tanítványok, hogy baj van, akkor ő nem elküldi őket. Nem mondja azt, hogy keressetek ott megoldást, ahol eddig voltatok. Nem mondja, hogy kormányozza a hajót az, aki eddig kormányozta. Hanem felkel. Mit féltek kicsinyhitűek? Már egyből arról biztosítja az embert, hogy ő vele lesz mindig amikor nehéz lesz. Vele lesz mindig, amikor az ember ereje elfogyott. Felkel és a legveszedelmesebbnek hitt viharral könnyedén elbánik. A legnagyobb veszedelmet könnyedén megszűnteti. S akkor csodálkoznak a tanítványok: kicsoda ez, akinek ilyen nagy hatalma van. Kicsoda ez, aki így bánik az emberrel. Kicsoda ez, aki ilyen türelmes. Kicsoda ez, aki arra hív, hogy szolgáljunk neki, aki hív az Ő hajójába. Kicsoda ez, aki felkínálja, hogy nemcsak a viharokban, hanem életünk minden pillanatában jelen lesz. Kicsoda az, aki arra hív minket, hogy együtt munkálkodjunk vele az Ő országáért? Ő Jézus Krisztus. Mi kik vagyunk? Az Ő tanítványai. Mi vagyunk azok, akik a hajón utazunk. Azt kívánom, hogy életünk hajóján vegyük észre, hogy Ő mindig jelen van és engedjük, hogy ne csak a vihar idejére vegye át a hajó irányítását, hanem életünk minden pillanatára. Ámen |
Vissza
az előző oldalra