| .... |
Kedves Gyülekezet!
Talán csodálkozásra késztet mindenkit a felolvasott ige. Hiszen miről is szól az a rész? Mi is a legfontosabb üzenet? Azt mondja Jézus, hogy ne aggodalmaskodjatok a holnap felől. De hát micsoda tanács ez? Úgy tűnik, mintha Jézus megfeledkezne a mindennapok gondjairól. Hiszen ez a példázat, ez a tanítás is tulajdonképpen a hegyi beszéd része, ahol Jézus az őt követni kívánóknak, tehát a lehetséges jövendőbeli tanítványoknak ad utasítást életük további folyására nézve. Márpedig aki Jézus tanítványa akart lenni, annak számot kellett vetni azzal, hogy vándorolni fog, faluról falura járva hirdeti Isten szeretetét, ahogy azt Jézus is tette. Ezért hát el kell hagyniuk otthonukat, kenyérkereső foglalkozásukat, és egyfajta létbizonytalanságban kell élniük. Talán ezért kérdezhették Jézust, honnan lesz ruhájuk? Honnan lesz ennivalójuk? És Jézus azt mondja nekik, ne aggodalmaskodjatok a holnap felől. Úgy tűnik, ennél kevésbé időszerű tanítást aligha választhattam volna prédikációm alapjául. Hiszen bármerre nézünk, életünk bármely aspektusára gondolunk, van okunk, bőven van okunk aggódni. Hogy csak a legutóbbi hetek történéseire gondoljunk, bankok és pénzintézetek, biztosítótársaságok mennek tönkre, omlanak össze pillanatok alatt a szemünk láttára. Nyugdíjpénztárak nem tudnak számot adni a hozzájuk befektetett pénzekről, s az ország vezetői kapkodva próbálnak megoldást találni az összeomolni készülő gazdaság problémáira. Aggódunk tehát Amerikáért, az ország sorsáért, az elnökválasztás kimeneteléért. De ha a világban nézünk körül, aggodalomra ott is van ok, bőven. A hatmilliárd ember, aki a Földön él, már olyan sikeresen tette tönkre a környezetét, hogy a folyamat talán visszafordíthatatlan. Vajon lesz-e gyermekeinknek, unokáinknak tiszta ivóvize, lesz-e ennivalója, munkája, élettere, tiszta levegője? És ha lesz is, nem pusztítjuk-e addig el ezt a Földet egy őrült háború során? Ha visszanézünk az anyaországra, Magyarország sorsán is van mit aggódnunk. Az ország politikai helyzete, gazdasági állapota, a társadalomban bekövetkezett erkölcsi romlás nem tesz bizakodóvá. De ha csak kicsiny gyülekezetünkre gondolunk, a mi jövőnk is bizonyára sokunk számára ad okot az aggodalomra. Vajon megtaláljuk-e együtt a számunkra rendelt utat? Tudjuk-e folytatni a megkezdett nagyszerű munkát? Lesz-e látomásunk, látásunk a jövőnkről, és lesz-e elegendő erőnk a látomás megvalósítására? Ha családjainkra tekintünk, azt hiszem, mindnyájunk szívében van, s jogosan van, aggodalom. Számomra minden napos probléma, hogy vajon mit kell tennem, ha édesanyám, aki már lassan 75 éves lesz és édesapám halála óta egyedül él, nem tudja magát ellátni? Ha egészsége megrokkan, és segítségre lesz szüksége, több ezer mérföld távlatából hogyan tudom én ezt megoldani? Ha az itteni szép családomra tekintek, itt is van minden napnak aggódni valója. A jelen oktatási rendszer naponta produkál valami bosszantó dolgot számomra, és egyáltalán nem vagyok bizakodó a gyerekeim művelődését illetően, ha állami iskolába kell járjanak. Nem tudok tehát az életemnek, életünknek olyan területére gondolni, ahol ne lenne bőven ok az aggodalomra. Jézus pedig ezt mondja: Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől. De hát akkor mit kell tennünk? Vizsgáljuk meg egy kicsit együtt, hogy mik ennek a tanításnak a rejtett gondolatai. Ha azt gondoljuk, hogy a nem aggodalmaskodás egyfajta könnyelmű nemtörődömséget jelent, rossz irányba indulunk. Jézus nem azt mondja, hogy ne is érdekeljenek bennünket a világ problémái, majd megoldódnak azok valahogy, nélkülünk, akkor nagyon téves úton járunk. Jézus első sorban arra akar rámutatni, hogy az aggodalmaskodással, a tépelődéssel egy centivel sem jutunk közelebb egy probléma megoldásához. A nagy isteni terv, az emberiség létezésének részeként csupán aggodalmaskodással nem tudunk semmin sem változtatni. Jézus ugyanis itt arra int bennünket, hogy tanuljunk meg fontossági sorrendet tartani. Mert miről is aggodalmaskodtak itt a tanítványok, a Jézust kérdezők? Nem az Isten országának kereséséről aggódtak, hanem a minden napok dolgai felől. Jézus Krisztus tehát arra int, tanuljuk meg eldönteni, mi az elsődleges, és mi a másodlagos vagy sokadrangú. Ő azt mondja: keressétek először az ő országát és igazságát és ezek is mind, ráadásul megadatnak nektek. Azt mondja tehát Jézus, hogy az életünk ne a pénz hajhászásáról szóljon, nem arról, hogy én tudjam megvenni a legújabb, legszebb, leggyorsabb, legmodernebb valamit, amivel a fogyasztói társadalom bódít bennünket. Ha ma megveszem a leggyorsabb computert, holnap egy gyorsabbat fognak gyártani. Akkor siránkozzak, hogy már megint lemaradtam? Ha nem az enyém a legnagyobb, legdrágább autó, akkor már nem érek annyit, mint akinek nagyobb, drágább, szebb kocsija van? Ha nem nekem van a legvastagabb takarék-könyvem, legnagyobb ingatlan-portfólióm, legtöbb szobás házam, már lemaradtam volna valamiről? Erről szólna csak az élet? Hogy az anyagi javakat, vagy éppen a munkahelyi elismerést kellene kergetni? S ha ezeket nem tartjuk fontosnak, akkor mi lesz velünk? Ki fogja eltartani a családunkat? Ki fogja a gyerekeink taníttatását fizetni? Ne aggodalmaskodjunk? De akkor ki fogja kifizetni az egyre dráguló villany és fűtésszámlát? Jézus ezt a gondolatfolyamot állítja meg azzal, hogy a figyelmünket a fontos dolgokra irányítja. Keressétek ELŐSZÖR az ő országát, és a többiek megadatnak nektek. Lássuk meg végre, hogy mi a fontos az életünkben. Mert igazán mi a fontos? Egy mondás szerint üres kézzel jövünk a világra és üres kézzel megyünk ki belőle. A koporsóba már hiába tesszük a takarékkönyvet, a leggyorsabb computert, vagy a száz szobás villa kulcsát. Amint a szívünk megszűnik dobogni, a kérdés nem az lesz, hogy hol van a drága autó kulcsa, hanem hogy hol van annak az ajtónak a kulcsa, amelyik Istenhez vezet. Az utolsó lélegzetünk után a kérdés nem az lesz, hogy megtaláltad-e, megvetted-e mindazt, amit a világ kínált, hanem hogy megtaláltad-e az Isten országához vezető utat? Megtaláltad-e Jézus Krisztust? Amikor mi a ruhák, ételek és számlák miatt aggódunk, akkor Jézus azt mondja, hogy nézzük meg a természet szépségeit. A virágot, a madarakat, a füvet. Ezeket is mennyi szépséggel ruházta fel Isten, és ezeket is óvja, ezekről is gondoskodik. Hogyne gondoskodna tehát azokról, akiket a saját képmására teremtett. Ha már elfelejtettük, hogyan kell bíznunk Istenben, legalább a szemünket nyissuk ki, és lássuk Isten teremtett világát, s ebben a világban az ő gondoskodó keze nyomát. Keressétek ELŐSZÖR az Isten országát és igazságát, és ezek is mind RÁADÁSUL megadatnak nektek. Kissé paradox gondolat, de itt kell megemlítenünk református teológiai gondolkodásunk és hitünk legsarkalatosabb pontját, a Kálvin János által oly sokat emlegetett eleve elrendelést, vagy latin nevén a predestinációt. E gondolat szerint életünk egésze, születésünktől a halálunkig, Isten nagy tervének és gondviselésének része. Elhivatásunk, s az isteni hívásra való válaszunk is eleve el volt tervezve Istennél. De akkor hol van a mi szabadságunk? Sok-sok, a predestinációról folytatott vita, évszázadokon keresztül, szólt erről. Ha Isten úgyis eltervezte, elrendelte az életem folyását, akkor egyrészt semmire nincs szabad akaratom, csak talán a bűnre, másrészt pedig akkor semmilyen cselekedetemért nem tartozom felelősséggel, hiszen úgyis csak egy báb vagyok az isteni színjátékban. Cselekedhetek tehát bármit, tetszésem szerint, a felelősség nem az enyém, hanem Istené. A felolvasott példázat éppen ezeket a téves gondolatokat tereli helyes mederbe. Rámutat arra, hogy először a lényeget kell megtalálnunk. A lényeg pedig: Isten keresése. Az ő országának keresése. Ha ezt sikerült az életünk középpontjába állítani, ha tudunk erre fókuszálni, akkor megtettünk annyit, amennyit emberi szabadságunk lehetővé tett. Akkor az eleve elrendelt tervben, a hitre való predestinációban, megtettük azt a lépést, amire nekünk igenis van szabadságunk. Igent mondtunk az Isteni hívásra, és az ő keresését állítottuk életünk gyújtópontjába. Innentől kezdve meg kell szűnjön az aggodalmaskodás a holnap felől, mert tudjuk, hogy Isten gondoskodik rólunk. Az igazi keresztyén válasz tehát az aggodalmaskodásra nem az, hogy elhárítom magamról a felelősséget, és azt mondom, úgysem tudok semmin változtatni, hát akkor nem is teszek semmit sem a világ vagy a szűkebb környezetem jobbulására. A válasz az kell legyen, hogy aki Isten országának keresését tette élete középpontjába, az közben az emberi élet által rárótt feladatokat is becsülettel végzi, mert ehhez Istentől kap erőt. A keresztyén ember felelős a családjáért, felelős a munkahelyén rábízottakért, felelős szűkebb és tágabb környezetéért, elvont és fizikai értelemben is. De mivel tudja, hogy Isten gondoskodásának középpontjában áll, tudja azt is, hogy fáradozása nem lesz hiába való. Egyszer valaki azt mondta, hogy azért nem ad a templomban tizedet, tehát azért nem rakja a perselybe jövedelmének egytized részét, mert akkor nem tudná kifizetni a számláit. Milyen rövidlátó gondolkodás. Az Isteni matematika viszont úgy működik, hogy minél többet adok vissza Istennek a tőle kapott javakból, annál több marad nekem is. És jó ha tudjuk, az Isteni matematika vagy pénzpolitika szerint minding van annyi, mindig lesz annyi, amennyire szükségünk van. Sőt, annyi is van és lesz mindig, hogy mások szükségén is segíthessünk. Csak egy pillanatra játsszunk el a gondolattal: hol tartana ez a gyülekezet, ha mindenki a perselybe tenné a jövedelmének a tizedét? Isten gondoskodása, Isten terve nem mindig követhető egyértelműen a számunkra. De hogy pont a gyülekezet és a saját életem példáját hozzam, 8 évvel ezelőtt, amikor ideköltöztem, Virginiába, feladtam lelkészi munkámat Norwalkon. Akkor én ezt egyfajta veszteségként éltem meg. Akkor még nem tudtam, hogy ez így lesz jó. Hiszen három gyönyörű kislányom született, s bár hiányzott a lelkipásztori szolgálat, tudtam, hogy a kicsik mellett még nem jött el az ideje. Ezen a nyáron elveszítettük lelkipásztorunkat, és a gyülekezet jelen pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy teljes állású lelkészt válasszon. De én éppen itt éltem, és Istennek hála, a férjemmel közösen vezetett vállalkozásunkból megélünk. Így tehát el tudtam vállalni ezt a szép feladatot. 8 évvel ezelőtt megismerkedhettem volna valakivel, aki talán Michigan-ben, vagy New Jersey-ben, vagy Montana-ban lakik. De én egy Virginia-beli valakivel ismerkedtem meg. 8 évvel ezelőttre ha tekintek, a gyülekezet életének szála és az én életem szála nem fut együtt. Most viszont igen. Talán így érthetjük megy egy kicsit Isten tervét, a nagy képet, a gondoskodást, amely időnként érthetetlen, de ha visszatekintünk, ha kicsit nagyobb távlatból nézzük a dolgokat, összeáll a kép. Ne aggodalmaskodjatok.... Lehetséges ez? Hiszen a mindennapok gondjai nem múlnak el. Lehetséges hátat fordítani a valóságnak? Nem lehet, és nem is kell. Csak éppen helyre kell állítani a sorrendet. Meg kell találni a fókuszt, életünk középpontját. S ha ez a középpont az Isten országának keresése, akkor az élet többi része, a gondok, a problémák ezen középpont köré rendeződnek, és Isten fókuszába is kerülnek. Márpedig ami Isten fókuszában van, arról Isten gondoskodik is. A mező füvéről, az ég madarairól, s sokkalta inkább rólunk. Ámen |
Vissza
az előző oldalra