| .... |
Dr. Hörcsik Richárd levele „Válásra int immár az óra…” Búcsú Dr. Bertalan Imrétől, Washington, 2008. szeptember 6-án.
Gyászoló Gyülekezet! Kedves Amerikai-magyar Honfitársaim! Köszönöm a lehetőséget, hogy amikor Dr. Bertalan Imrét egykori, washingtoni gyülekezetének közösségében búcsúztatják, az óceán túlpartjáról, az itthoniak, elsősorban a patakiak nevében én is szólhatok pár szót és felidézhetem Imre Bácsi számunkra is feledhetetlen alakját. A mai napon nemcsak a washingtoni, hanem a sárospataki református templom harangja is szomorúan hirdeti Bertalan Imre elköltözését a minden élők útján. Mert közös a gyászunk! Nemcsak az amerikai magyar, hanem az egész kárpát-medencei reformátusok nagy közösségét érte a pótolhatatlan veszteség. „Válásra int immár az óra: Isten veletek Búcsúzóra, Fiúk, aztán megyek, megyek, Elválásom néktek ne fájjon, Fiúk, fiúk, Isten megáldjon, Isten megáldjon, elmegyek…” Mint pataki öreg diák - mivel is búcsúzhatnék legméltóbban Imre bácsitól, mint ezzel a régi pataki diák dal néhány sorával, amit Ő maga is megtanult az Alma Materban és dúdolt egy életen át. Hiszen, édesapám egykori pataki diáktársától, az amerikai magyarság másik óriásától Béky Zoltántól 1978-ban vagy Kiss Sándor ravatalánál 1982-ben, ő is ezzel a dallal búcsúzott. Aztán emlékszem, amikor 1986-ban mint edinburghi ösztöndíjas diák meglátogattam Washingtonban, a repülőtérre indulás előtt, a Kossuth-házban adott fogadáson, könnyes szemmel énekeltük együtt ezt a pataki diákdalt. Mert a pataki diákok már csak így szokták egymás között! Bertalan Imre, a Kollégium 334. seniora, soha nem feledte Patakot. Hosszú amerikai szolgálata alatt szíve mindig Patakért dobogott. Mint Újszászy Kálmán közeli munkatársa első kézből értesülhettem mindarról, amit egykori iskolájáért tett. Az 1952-es államosítás után hitt abban, hogy egyszer még visszakerül jogos tulajdonosához a Kollégium. Ezt a hitet az Amerikába került pataki diákokban mindvégig ébren tartotta. S amikor eljött a cselekvés ideje, a gorbacsovi enyhülés után, ő volt az első, aki elkezdte a szervezést. Írt, levelezett, utazott, agitált. Egyik alapítója volt a 80-as évek végén életre hívott, amerikai „Friends of Sárospatak” csoportjának. „Amerikai motorja” volt a pataki kollégium visszavételének. Az Örökkévaló Isten ezt a munkáját azzal hálálta meg, hogy 1990. szeptember 2-án, Ő prédikálhatott az ismét egyházi tulajdonba került Kollégium évnyitó istentiszteletén. Emlékszem a veretes szavakra. „Uram, hozd vissza foglyainkat”- idézte a kollégium egyik bibliai jelmondatát, majd folytatta – „És ebben a könyörgésben, amely szerves részévé vált minden egyes vasárnapi istentiszteleti rendünknek, benne volt a könyörgés ősi kollégiumunk, Sárospatak feltámadásáért.” Ha életében nem csinált volna mást, mint ezt a heroikus munkát, már azzal is beírta volna a pataki Kollégium arany könyvébe a nevét. De az újbóli indulás után sem felejtette el Patakot. Ennek ékes bizonyítéka az a Kazinczy utcai lakóház, amit volt iskolájának, adományozott. A házat a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány vette gondozásba, amely a mai és az öregdiákok különböző összejöveteleinek színhelyéül szolgál, a tudományos előadásoktól az öregdiák találkozókig. Köszönet mindezért! Patak sohasem felejti hűséges fiát! Kedves Imre Bácsi! Mint Sárospatak Város jelenlegi polgármestere, őszinte szívvel vallom: Patak örökre adósod marad! Pedig megpróbáltunk törleszteni valami keveset. Emlékszel, még kora tavasszal, hosszas esti telefonbeszélgetések alkalmával sikerült rábeszélni, hogy nyáron látogass el ismét Patakra, mert a város is szeretne törleszteni ebből az adósságából. De a betegség erősebb volt. Gyémánt diplomád átvételekor, 2000 szeptemberében ezt írtad haza:”…nem kis lelki fájdalmat okoz, hogy testben ma nem lehetek Patakon, csak lelki szemeimmel, füleimmel látom, hallom a zsibongó, nyüzsgő diákváros minden mozdulását, hiszen „Én is laktam benne…”Most már csak lélekben, de együtt dúdoljuk a másik pataki ballagási éneket: „Bodrog partján van egy város, én is laktam benne. Hányszor volt ott a szívemnek kacagó jó kedve…” De Bertalan Imre szíve nemcsak Patakért, hanem egész nemzetéért dobogott a messzi Amerikában is. Mint igazi lelkipásztor, a nyájáért aggódva szegődött a „politika szolgálójává”, hogy segíteni tudjon bajbajutott nemzetén. Ma is fülembe csengenek azok a bíztató és vigasztaló prédikációk, amiket titokban hallgattunk, három évtizeden át a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádiók magyar egyházi műsoraiban. Köszönet érte! Mint nagy tekintélyű egyházi vezető, nem véletlenül kapott megbízást arra, hogy a helsinki egyezmény Madridban tartott utókonferenciáján az Egyesült Államok elnöke által kinevezett hivatalos amerikai küldöttség tagjaként vegyen részt. Kapcsolatait nagyon gyakran az amerikai és az otthoni magyarság ügyében kamatoztatta. Ma, amikor Amerikában valamely magyar ügyben egy képviselői aláírás megszerzése is komoly fegyvertény, már legendának számit, amikor Bertalan Imre, ha kellett, akkor 24 óra alatt bejutott Truman elnökhöz a Fehér Házba - Az amerikai magyar demokraták képviselőjeként egyszer még Carter elnökkel is együtt repült a légierő egyes számú, elnöki gépén. De számomra is emlékezetes marad Imre Bácsi „politikai” hatékonysága, amikor 1991. januárjában, mint az első szabadon választott magyar parlament delegációjának tagja Washingtonban járván, az akkor nemrégen nyilvánosságra került, a II. világháború során Oroszországba hurcolt pataki könyvekkel kapcsolatban, azonnal terveket szőtt. Hogyan is lehet rávenni az amerikai külpolitikát, hogy az egyre javuló amerikai-szovjet kapcsolatok oldalvizén, segítsenek a könyvek visszaszerzésében. Egy hét sem telt bele, már a Kongresszus nagytekintélyű Külügyi Bizottsága elnökének a dogozó szobájában, majd a Fehér Ház tanácsadóival tárgyaltunk. Mert Imre Bácsi hitt abban, a könyvek hazatérnek. Majd 15 évet kellett várni erre és milyen boldog volt, amikor vette hírt 2006. márciusában, a könyvek hazatértek. Talán a szintén pataki diák, a washingtoni magyar követség egykori kulturális attaséja, Szabó Csaba tudna még többet beszélni erről. Gyászoló Gyülekezet! De Bertalan Imre nemcsak a patakiak és a „szocializmusban rekedt” magyarok, hanem az egész amerikai magyarság lelkipásztora volt. Széchenyi Istvánról mondják, aki az 1840-es években hidat épített Pest és Buda között, hogy „híd ember volt”. Ez a jelző úgy vélem, hogy egy évszázaddal később Bertalan Imrére is ráillik. Nemcsak azért, mert hidat épített az otthoni és az amerikai magyarok, aztán a nagy világban szétszóródott pataki diákok és az otthoniak között, hanem talán ami a legnehezebb volt, összekötötte az amerikai magyarság különböző csoportjait. 1980-tól 1992-ig három cikluson át az Amerikai Magyar Református Egyesület országos elnöki tisztét látta el. Eközben a Testvériség (Fraternity, Washington, DC) és a Magyar Egyház szerkesztője is volt. Úgy vélem ezt a munkáját és elhívatottságát méltán tükrözi 1999-ben, az Amerikai Magyar Szövetség alapításának ünnepén elmondott szavai is:…”Buffalóban eleink jól fogalmaztak, amikor a nemzetgyűlés nevet választották. Fogalmazásuk időtálló. A diaszpóra, ahogy ma van,…színtiszta magyarságban, kétnyelvűségében, avagy angol ajkú kötődésében,…igen is része a nemzettestnek….Mert a magyar élet mindhárom létezési formájában, így a diaszpórában is, küzdéssel kirakott az élettér, Istentől kimért pálya, amelynek futására a történelem Urától van egyenes parancsunk.” Áldott legyen Bertalan Imre emlékezete! Mi patakiak nem felejtjük Őt!
Dr. Hörcsik Richard Egyetemi tanár, Sárospatak Város Polgármestere Országgyűlés Képviselő
|
Vissza
az előző oldalra